1916. december 30. szombaton a Budavári Nagyboldogasszony templomban került sor a magyar történelem 66. és egyben utolsó királykoronázásra.
A koronázás szertartásrendje évszázadok alatt kialakult.
1563 óta a ceremónia része volt az aranysarkantyús vitézek avatása is.

A koronázás napján, reggeli 7 órakor az országbíró helyettese, a két királyi biztos és a két koronaőr eltávolították a Lorettói-kápolna ajtajáról a pecséteket, kinyitották a vasládát és a Szent Koronát a többi jelvénnyel együtt a kápolnában vörös bársony vánkosokra helyezték. Szent István palástját pedig a főoltár mellett álló asztalra terítették. E szertartás után a két királyi biztos és a két koronaőr az országos jelvények mellett maradtak, az országbíró helyettese pedig a királyi várpalotára hajtatott.

¾ 9 órakor harangkongás és ágyúdörgés között megindult a koronázási menet a királyi várpalotából.
A koronázó főtemplom bejáratánál az ország hercegprímása papi segédlettel fogadta Ő Felségeiket.
Ő Felsége a király harsona- és dobszó mellett megindultak a főoltár felé, a koronázási jelvényeket vivő országzászlósok: a m. kir. főpohárnokmester az eskükereszttel, a m. kir. főasztalnokmester Szent István kardjával, a horvát bán az országalmával,  az országbíró helyettese a jogarral, a nádor helyettese a szent koronával, a m. kir. főudvarmester a pálcával , kíséretében.

Miután Ő Felségeik elfoglalták trónszékeiket, a segédkező püspökök a koronázási jelvényeket átvették az országzászlósoktól és a főoltárra helyezték.

A litánia végeztével a hercegprímás Ő Felségének jobb kézcsuklóját, jobb karcsuklóját és vállközét folytonos ima közt a szent olajjal megkente.
Ezután Ő Felsége a trón elé térdepelt és ott a segédkező két püspök, a főudvarmester és a főkamarás ráadták Szent István palástját.
Ezen ünnepélyes cselekmény után a hercegprímás, harsona- és dobszó mellett megkezdte a szentmisét és folytatta a kettős Allelujáig, ekkor  a Király a templomi gyülekezet felé fordult, kivonta a kardot és megtette a szokásos keresztvágásokat, egyet előre, egyet jobbra és egyet balra, miközben megdördült a templom előtt álló m. kir. gyalogszázad első üdvlövése.

A jogar és az országalma átadása után a Király az oltár előtt álló trónt elfoglalta.
A nádorhelyettes elkiáltotta: 'Éljen a király!- amire a koronázó országgyűlés tagjai és a téren és az utcákon összesereglett nép harsogó éljennel köszöntötték koronás urukat, a templom előtt álló honvédgyalogság harmadik sortűzére pedig megdördültek a Gellért-hegyen felállított ágyúk és megszólaltak a székesfőváros összes harangjai.

Ezután került sor a Királyné koronázási ceremóniájára, ennek befejeztével  a hercegprímás elkezdte a Te Deum-ot, mire odakünn megdördült a negyedik üdvlövés és ismét megszólaltak a Gellért-hegyi ágyúk, valamint a harangok.
A Te Deum befejeztével a hercegprímás folytatta a szentmisét.
A szentmise végeztével, miután a hercegprímás áldást osztott, a Király és a Királyné, mindegyik a maga szűkebb kíséretével, bevonult a sekrestyébe. Ő Felsége a Királyné elhagyván a templomot, a főhercegnők és a kiskorú főhercegek ugyancsak távoztak.

A király Ő Felsége kíséretével kijőve a sekrestyéből, a trónra lépett, ahol a főudvarmester, a főkamarásmester, valamint a főrendiháznak és a képviselőháznak egy-egy kirendelt tagja segítségével magára övezte Szent István kardját és aranysarkantyús vitézekké avatta a személye körüli minisztere (báró Rószner Ervin) által előszólított urakat Az aranysarkantyús vitézek közül először az igen súlyosan sebesült Tisza Lajos gróf járult a király elé. A király trónján ülve, Szent István kardjával megérintette az eléje térdeplő jobb vállát. Utána egy féllábú hős következett: Roszner Istvan báró. A lovaggá ütés szertartásának elvégzése után a Király a már említett urak segítségével ismét leoldotta övéről Szent István kardját és átadta azt egyik segédkező püspökének. országalmát és a Szentháromság-téren lévő esküemelvényhez vonult. A frissen avatott vitézek a templom középső ajtaján kivonultak, és a Szentháromság téren álló belső titkos tanácsosok és kamarások csoportja mellett helyezkedtek el.

A Király a Szent Koronával fején, Szent István palástjával vállán, kezében a jogarral és az országalmával lépett ki a templomból. Közvetlen Ő Felsége előtt a püspök az apostoli kereszttel és a főlovászmester helyettese az ország kardjával haladt.

Miután Ő Felsége a nemzetiszínű szőnyegen haladva, az esküemelvény alá érkezett, a jogart az országbíró helyettesének, az országalmát pedig a horvát bánnak jel vény vánkosára tétre, maga a főpohárnokmestertől átvette az eskükeresztet és felment az emelvényre. Az emelvényre a következők kísérték tel Ő Felségét: az apostoli keresztet vivő püspök, a főlovászmester helyettese az ország kardjával, a hercegprímás és a kalocsai érsek, a nádor helyettese az országgyűlés két házának elnökei. A nádor helyettese felmutatta Ő Felségének az országgyűlés által megállapított és a Király által jóváhagyott eskümintát, azután átnyújtotta azt a hercegprímásnak, aki hangosan olvasta, miközben Ő Felsége jobbjának három ujját ég felé emelve ós baljában fogva az eskükeresztet, az országgyűlés tagjai, a törvényhatóságok kiküldöttei és az egybesereglett nép előtt letette az esküt.

Eskütétel után a nádorhelyettes három ízben kiáltotta : Éljen a Király !
Amit a jelenlevők, a honvédzászlóalj sortüze és a Gellért-hegyi ágyúk dörgése mellett ismételtek. A katonai zenekar Kölcsey himnuszát játszotta, amelynek szavait az emelvény körül álló ezrek énekelték.
Ezután Ő Felsége leszállott az emelvényről visszatért a templomba, hogy megvárja a koronázó dombhoz induló menet megalakulását.

Midőn a Király újból megjelent a templom ajtajában, fehér paripát vezettek eléje és Ő Felsége a főudvarmester segítségével nyeregbe ült.
Ő Felsége ekkor fellovagolt a dombra és kivonván Szent István kardját, egy-egy vágást tett a világ négy tája felé.