| 
  |  livnói Hadfy Imre
 altábornagy
 
 Mint altábornagy és a 39. honvéd 
      gyaloghadosztály parancsnoka 1914. december 11-én a Limanowa-Lapanow 
      melletti csatában, 1915. május 27-én és június 1-én pedig a Kalnikow 
      melletti ütközetben tűnt ki példásan vitéz magatartásával. A támadás december 3-án indul meg és december 8-án a mieink már csaknem 
      elérik a Bochnia-Tarnow-i műutat, az oroszok utolsó visszavonulási 
      vonalát, mely ha elvész, az oroszoknak a Visztulától délre harcoló részei 
      fogságba kerülnek. Az oroszok ennek a nagy veszélynek elhárítására az 
      ugyanezen időben vívott Krakkó-Csensztohowa-i csatához segítségül küldött 
      erőiket a Visztula északi partjáról újból a déli partra vonták át. Az 
      oroszok nagyszabású ellentámadása nemcsak megállította támadásunkat, hanem 
      Lapanow-ig vissza is szorította csapatainkat.
 
 A csata sorsát Hadfy Imre altábornagy hadosztálya, a 39. honvéd 
      gyaloghadosztály döntötte el, melyet a Limanowán át a mieink hátába támadó 
      oroszok feltartóztatására Limanowához rendeltek. Ez a honvéd hadosztály 
      egyik dandárával az ott küzdő huszárokat erősítette meg és hősies 
      harcokban tartóztatta fel a támadó orosz túlerőt. Másik dandárával pedig 
      déli irányból az oroszok hátába került és azokat ellenállhatatlan 
      küzdelemben visszavonulásra kényszerítette.
 Az oroszok kénytelenek voltak a mieink szörnyű nyomásának engedni és déli 
      szárnyuk már december 10-én megkezdte visszavonulását.
 A Kalnikow-i ütközet: 1915 május 28-án egésznapi ádáz tusa után este a 39. 
      honvéd gyaloghadosztály elfoglalta a Kalnikow-tól keletre levő 
      magaslatokat. Feladata volt; az ellenség előretöréseit visszautasítani és 
      Przemysl várának ostromát fedezni. Az ellenség egész éjjel nyugodtan 
      viselkedett. Hajnali 2 órakor azonban egyszerre irtózatos tűzzel 
      árasztotta el vonalainkat. Rövid idő múlva óriási orosz tömegek törtek elő 
      és feltartóztathatatlanul rohanták meg állásainkat. Szörnyű küzdelem 
      indult meg.  A mieink többször is visszaverték a folytonosan növekvő 
      ellenséges áradatot, de minden hősiesség hiábavalónak bizonyult s 
      állásaink egész terjedelmükben az ellenség kezére kerültek.
 
 A hadosztály csapatai, az oroszok pusztító puska- és gránáttüzében, 
      visszavonultak a szomszédos magaslatokra, de ott újabb ellenállásra 
      megálltak. Ekkor felvonult mögöttük egy német nehéz üteg és megkezdte a 
      tüzet. Egyik nehéz gránát a másik után vágódott az orosz tömegek közé. 
      Azok megtorpantak, további előretörésüket megállítottuk. A hadosztály 
      ekkor percnyi pihenés és a kötelékek rendezése nélkül azonnal támadásba 
      kezdett. Az ellenség mindenáron megkísérelte az ellenállást, de 4-5-szörös 
      túlereje ellenére állásainkat dicsőséges küzdelemben ismét visszavettük.
 
 Az összetört ellenség másnap és harmadnap nem fejtett ki semmiféle 
      tevékenységet. 1915. június 1-én hajnali 2 órakor ugyanúgy, mint 4 nappal 
      előbb ismét heves tüzérségi tűzzel jelentkezett. Röviddel ezután a 39 
      honvéd hadosztályt hatalmas tömegek rohanták meg ismét. A sokszoros túlerő 
      több helyen is betört állásunkba s a helyüket el nem hagyó hős honvédeket 
      körülfogta. Elkeseredett véres  szuronyharc után ismét elfoglalták 
      állásainkat.
 Ekkor azonban a hátul levő parancsnokságok tisztjei, tisztiszolgái, 
      lovászok, küldöncök stb. fegyvert ragadtak. Ez a maroknyi csoport vad 
      elszántsággal tört az ellenség oldalába. Alig 100-150 honvéd harcolt 2000 
      orosz ellen. Jobbról két géppuskánk tüzelte oldalba az oroszokat. Rövid 
      elkeseredett közelharc után végül a megvert ellenség vadul rohant vissza.
 A megmaradt kevés honvéd ismét visszaszerezte állásainkat. Harmadnapra a 
      mieink betörtek Przemysl-be. A várat magyar hősök kényszerültek feladni, 
      de magyar hősök is szerezték vissza.
 
 
  
 Forrás: Vitézek albuma Bp. 1939.
 
 
 |      
 |