Gyeness Ferenc
46. k.gy.e.

A 46. közös gyalogezred egyik zászlóalja a 3. isonzói csata szörnyű dühöngése idején San Martino del Carso mellett volt tartalékállásban. 1916. október 22-én több napos pergőtűz és elkeseredett küzdelem után áttörték az olaszok a Lonte St. Michelet tartó honvédek balszárnyát és hátbatámadássál fenyegették az egész védelmi szakaszt, ami siker esetén katasztrofálissá tette volna St. Michele sorsát. A 46-os tartalék zászlóalj két századát dobták be tehát az ellenség által ütött rés betömésére és a fenyegető veszély elhárítására. A két század tüstént megindult ellentámadását a kőodúkba befészkelődött olaszok oly borzalmas három oldali tűzzel árasztották el, hogy mielőtt még összeütköztek volna az olaszokkal, már is elvesztették létszámuknak egyharmad részét. A legényeik élén példára buzdító hősiességgel harcoló tisztek, az első hősi halottak, vagy súlyos sebesültek között voltak s így a  vezetők nélkül maradt két század megmaradt részei fölött Gyeness Ferenc tiszthelyettes vette át a vezetést. Gyeness pillanatok alatt átlátta, hogy a pusztító tűzben keletkezett fejetlenségből, csak gyors elhatározással véghezvitt erélyes lépéssel mentheti meg embereit. Élére állt tehát bajtársainak s példaadásával, valamint buzdító szavaival elszánt rohamra vitte őket. Az állásaikból kiszorított honvédek, a 46-osok bátor fellépésén fellelkesülve hozzájuk csatlakoztak és a megtépázott századokból összeverődött csapat Gyeness tiszthelyettes vezetésével, véres és hátborzongató emlékű kézitusa után visszafoglalta az elveszettnek hitt állást és elhárította a veszélyt a Monté St. Micheléről. A hős tiszthelyettes a roham közben térdlövést és mellszúrást kapott. Térdlövése következtében lábát amputálták s így ez volt legdícsőbb, de egyszersmind legtragikusabb emlékű hőstette