Doroczik Mihály
10. k.hu.e.

Vérbeli géppuskás volt e derék 10-es huszár. Úgy megszerette fegyvereit  mintha becézett paripája lett volna. „Kedvenc géppuskáinak" nevezte, mert sok veszélytől mentették még. Mikor augusztus 8-án az Asiago-i fennsíkon ezredével a legnehezebb küzdelmét vívta, akkor is géppuskájára volt a legnagyobb gondja, azt kezelte mesterien. Azzal harcolt hősiesen. Azzal kaszált véres embersorokat. Körülötte egymásután dűltek ki bajtársai, ő azonban rendületlenül állott és. szakadatlanul lőtt. Mikor végül minden társa megsebesült s egyedül maradt, akkor sem hagyta abba vitézi munkáját. Megsebesült a fején, vérző fejjel is tovább küzdött. Jobb karján is lövést kapott, mégis folytatni akarta a harcot, de karja lehanyatlott. Nehezére esett, hogy nem kattogtathatta tovább halált osztó fegyvereit. De még inkább nehezére esett volna, ha ott kellett volna hagyni kedvenc géppuskáját, prédájául a bősz ellenségnek. Lelki nyugalmam nem engedte, mondja az Asiago-i rokkant  hős, hogy ott hagyja. Lelkiismerete, hűséges szíve kényszerítette, hogy elvigye, megmentse hü fegyvertársát. Lelkiereje legyőzte testi gyengeségét és aranyérmes halhatatlan hőssé avatta.