Berta-Magó István

38. k.gy.e.

Az oroszok a Frunteá-n huzodó állásaikból állandóan veszélyeztették a Dornavatra és Kírlibaba közt vezető utat és az azon kiépített tábori vasútvonalat, ami csapatainknak élelemmel és a szükséges lőszerrel való ellátását súlyosan akadályozta. Az ellenség többszöri támadásából az is kitűnt, hogy ezen közlekedési vonal elfoglalása komoly szándékát alkotja az ellenséges erőknek. Ez a veszély — mely bekövetkezése esetén védő vonalainknak a magyar határra való kényszerű visszavonását eredményezte volna — arra indította vezetőségünket, hogy a Frunteá-n lévő állásukból elűzze az ellenséget és ezáltal a fenyegető veszélyt elhárítsa.
A nehéz feladat végrehajtására az 59. hegyi dandár kapott parancsot. 1916. október 14-ének reggelén meg is indult csapataink támadása, melynek élén a 38. közös gyalogezred egyik zászlóalja haladt. A vitéz 38-as rohamszázadok csekély veszteségek árán hamarosan el is foglalták az oroszok előretolt állásait. Az ekkor harcba lépett ellenséges tüzérség azonban pokoli zárótűzzel nagy veszteséget okozott a rohamszázadoknak s további előrenyomulásuk elé nehéz akadályokat gördített.
Berta-Magó István, zászlós, aki századparancsnokának megsebesülése után átvette századának vezetését, látta, hogy csak elszánt előretöréssel mentheti meg századát az ellenséges tüzérség pusztításától. Saját elhatározásából tehát példás vitézségével magával rántotta századát és — bár érzékeny veszteségek árán — betört az oroszok főállásába. Elért sikere megkönnyítette a többi század előrehaladását, ami az ellenséges állások teljes elfoglalását eredményezte. A hős zászlós súlyos sebesüléssel hagyta el eredményes hőstettének színhelyét.
 

Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.